Winchester (Winchester)
Winchester Anglia déli részén fekvő történelmi város. Lakossága kb. fő, akik a város középpontjától mérve egy 5 km-es sugarú körön belül laknak. Ez a City of Winchester helyi önkormányzati kerület része, mely sokkal nagyobb területet foglal magában, és Hampshire közigazgatási központja, megyeszékhelye. Winchester régen Wessex, majd ezt követően a 10. században és a 11. század elején Anglia fővárosa volt.
Már a rómaiak előtti időkben is lakott terület volt, és bizonyítékok vannak arra, hogy a vaskorban hegyi erődítmények védték a várost. A római időben itt állt a jelentős város, Venta Belgarum.
A városnak fontos szerep jutott a kora középkori állam, Wessex székhelyeként is. Ezt a címet 519-től viseli. Habár nem ez volt az egyetlen központ, Egbert 827-ben a királyság legfőbb központját itt alakította ki. A Nagy Alfréd által kidolgozott utcahálózat még ma is működik, most is ezt a rendszert használják. A város része volt a sziget déli részén végigfutó erődrendszernek. Ezt a rendszert szintén Alfréd hozta létre, hogy megvédje a királyságot. A régi város határai egyes helyeken még ma is felfedezhetők. Ezt régebben, a szász időkben fa barikádok védték, ma kőfal áll a helyén. Négy nagy kapu volt a falon, egy-egy a fal északi, keleti, déli és nyugati oldalán. A város Wessex fennállása alatt végig annak központja volt, majd később Anglia legfontosabb városa, míg a normann hódítást követően London lett az ország közigazgatási központja. A városban pusztító tűz meggyorsította a hanyatlást.
William of Wykeham fontos szerepet játszott a város történelmében: Winchester püspökeként ő volt a felelős a székesegyház megépítéséért. A püspök alapította meg a Winchester College-ot és Oxfordban a New College-ot.
A középkorban a városnak fontos szerep jutott a fakereskedésben hanyatlása előtt. Szent Swithun a város püspöke volt a kilencedik század közepén.
Jane Austen, a híres író 1817. július 18-án a városban hunyt el, és a székesegyházban temették el.

Térkép - Winchester (Winchester)
Térkép
Ország - Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság zászlaja |
Az Egyesült Királyság egységállam (unitárius állam), melynek négy országrésze Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales. Parlamentáris monarchia, államfője a több, mint 70 évig uralkodó II. Erzsébet brit királynő fia, III. Károly brit király. A parlament Londonban, az ország fővárosában van, de jogainak egy részét átruházta a három nemzeti fővárosban működő parlamentre, melyek Belfastban (Észak-Írország), Cardiffban (Wales) és Edinburgh-ban (Skócia) működnek. A Csatorna-szigetek és Man szigete brit koronafüggőség, az országnak nem részei, de azzal föderatív módon összekapcsolódnak. Az Egyesült Királyságnak tizennégy tengerentúli területe van, mind az egykori Brit Birodalom, a valaha volt legnagyobb birodalom maradványa, mely legnagyobb kiterjedésének idején, 1922-ben, a szárazföldi területek mintegy negyedét uralta. A brit befolyás a birodalom megszűnése után is felfedezhető a nyelvben, a kultúrában, és számos országban a jogrendszerben is. III. Károly a Nemzetközösség feje, és államfője a Nemzetközösségi királyság tagállamainak.
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
GBP | Font sterling (Pound sterling) | £ | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
EN | Angol nyelv (English language) |
GD | Gael nyelvek (Gaelic language) |
CY | Walesi nyelv (Welsh language) |